1039 Budapest, Fodros utca 38-40. | Telefon: 240-10-70 | E-mail:
OM azonosító: 034832
Alapítvány a Fodros utcai iskoláért Számlaszám: 11703006-20052755 Adószám: 18034271-1-41
Fenntartó intézmény: Észak-Budapesti Tankerületi Központ

Szent Márton napi megemlékezések

Ha november 11-e, akkor Márton napi megemlékezések! Iskolánkban a hagyományoknak megfelelően november 11-én emlékezünk meg Szent Mártonról. Így történt ez ezévben is. Az idegennyelvi munkaközösség tagjai gondoskodtak a program összeállításáról. A témával kapcsolatos angol és német nyelvi feladatok megoldása a hét folyamán a nyelvi órákon történt. Nagyon kedves ötlet volt a 2.b. osztályos gyerekek és tanító nénijük részéről, hogy együtt sorra meglátogatták az alsós osztályokat, akiknek libás mondókákkal és versekkel kedveskedtek.

1.-8. osztályig a gyerekek az osztálytermek ajtajának „Márton napi” díszítésével voltak elfoglalva, és persze az ünnephez szinte elengedhetetlenül kapcsolódó lámpások készítése sem maradhatott el az 1.-6. osztályos tanulók részére. Az ajtók, majd a lámpások zsűrizése helyenként igen nehéz feladatnak bizonyult, de szerencsére a DÖK részéről 3 tanuló is segítette a zsűri munkáját. Nem könnyen, de végül is sikerült kiválasztani a legszebben, legötletesebben feldíszített és elkészített ajtókat és lámpásokat! A nyertesek díjazásban is részesültek!

Íme a legszebb ajtódíszek és a legötletesebb lámpások.

 

Gratulálunk a győztes osztályoknak, és várjuk a jövő évi folytatást!